Így utaztunk régen
Körutazás Észak Franciaországban
Utazási élményeim megosztását most az egyik legszebb turista körutammal folytatom. Régi álmunk volt eljutni Párizsba! Én ugyan 90-ben voltam már, de csak rövid időre, mindössze 3 napot töltöttem ott, de sokat nem láttam a városból. Lényegében csak unokahúgom esküvőjén vettem részt. 2012-ben mentem nyugdíjba. Ez év…
Utazási élményeim megosztását most az egyik legszebb turista körutammal folytatom. Régi álmunk volt eljutni Párizsba! Én ugyan 90-ben voltam már, de csak rövid időre, mindössze 3 napot töltöttem ott, de sokat nem láttam a városból. Lényegében csak unokahúgom esküvőjén vettem részt. 2012-ben mentem nyugdíjba. Ez év őszén közalkalmazottként, a 40 éves jubileumi jutalom egy nagyobb összeghez juttatott, már ekkor elhatároztam, hogy ezt egy párizsi álomutazásra fordítom. Időközben betöltöttem a 60. életévemet is, a harmadik apropó meg a 25. házassági évfordulónk volt. Be is fizettünk egy 8 napos, autóbuszos Észak – Franciaországi körutazásra, 2013 szeptemberére.
Buszunk reggel 6-kor indult a Déli pályaudvar mellől. Első napot végig buszozással töltöttük. 3 – 4 óránként megálltunk pihenni, ebédszünetet is tartottunk egy autópálya menti Rosenberg étteremnél. Útvonalunk Tatabánya – Győr – Hegyeshalom – Linz – Nürberg városokon keresztül vezetett németországi, Rajna vidéki szálláshelyünkre.
Este érkeztünk meg a tóparti tranzitszállóhoz, ahol vacsora után viszonylag korán le is feküdtünk, hiszen a hajnali kelés, az egész napos utazás után nagyon fáradtak voltunk.
Másnap reggeli után Saarbrücken – Metz útvonalon indultunk el Reims irányába. Itt megnéztük a francia gótika legérettebb alkotásának tartott, lenyűgöző, hatalmas Reimsi Székesegyházat. Itt koronázták évszázadokon keresztül a francia királyokat. Különösen a színes rózsaablakai tetszettek.
Párizsba a délutáni órákban érkeztünk. Rövid autóbuszos városnézésünk során megtekintettük a Sorbonne egyetemet, a párizsi diáknegyedet, a Luxembourg – kertet és palotát, a Pantheont, az Invalidusok templomát, az Ady által megénekelt Szt. Mihály útját.
Utána a Szajna egyik hídja közelében, a Bastille-el szemközt leparkoltunk és gyalogosan átsétáltunk a Cité szigetre és megnéztük a gótika csodájaként emlegetett Sainte – Chapelle kápolnát. Különösen a gyönyörű festett ólomüveg ablakai tetszettek. Innen Párizs egyik jelképének tartott épületébe, a híres Notre Dame – ba mentünk. A templom jubileumát pont abban az évben tartották emiatt az egész környéket megváltoztató hatalmas színpadot és sátrakat építettek vele szemben, ami elrondította és szinte lehetetlenné tette még a fényképezését is. Megnéztük még a mellette lévő Igazságügyi palota épületét és udvarát is.
Este 8 körül érkeztünk meg Párizs külvárosában lévő szállodánkba, ahol 3 éjszakát töltöttünk. A szobák elfoglalása után rögtön vacsorázni mentünk. Jó francia szokás szerint a 3 fogásos vacsora eltartott vagy 2 óra hosszáig. Utána kipakoltunk, megfürödtünk és hamar el is aludtunk.
Harmadik nap reggel el kezdett esni az eső. Ez sajnos rányomta a bélyegét az egész napi programunkra. Délelőtt XIV. Lajos (a Napkirály) fényűző palotájába, a Versailles-i kastélyba mentünk busszal. Megnéztük a pompás belső termeket, amelyek a francia királyok mérhetetlen gazdagságát bizonyították. Alkalmunk lett volna sétálni is a gyönyörű parkban, de a szakadó eső miatt még a szökőkutak nagy része sem működött. Így az első fedett helyen letáboroztunk és az itteni szabadidő nagy részét egy kávézó teraszán töltöttük. Tovább indulásunk előtt idegenvezetőnk megmutatta a kastély parkjában lévő Nagy Trianon kastélyt, amely eredetileg kerti pavilonnak épült. Itt került sor a számunkra tragikus békeszerződés aláírására.
Kora délután értünk vissza Párizs belvárosába, ahol folytattuk az előző napi autóbuszos városnézést. Láttuk a Champs Elyséest, a Diadalívet, a Concorde teret, a Tuileriák kertjét, megnéztük Napóleon sírját az Invalidusok templomában.
Ezután a világ talán leggazdagabb múzeumába, a Louvre-ba látogattunk. Vezetőnk megmutatta a kötelező látnivalókat, a leghíresebb festményeket, szobrokat (pl. Mona Lisa, Milói Vénusz) majd 2 órát kaptunk arra, hogy ki – ki egyénileg megnézze az őt leginkább érdeklő képzőművészeti alkotásokat. A Louvre hatalmas mérete, labirintus jellege tökéletesen alkalmas volt arra, hogy eltévedjen benne az ember. Nekem is sikerült. Kb. félórába tellett még megtaláltam a kijáratot. Úgy bolyongtam benne, mint régen Belfegor a filmben.
Ezt követően egy szép kávézóban ittuk meg a szokásos délutáni kávénkat.
A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, LAPOZZ A FOLYTATÁSÉRT !
Ezen a napon, a szokásosnál korábban vacsoráztunk, mert utána késő esti autóbuszos kirándulásra mentünk, megnéztük az éjszakai Párizst – sajnos most is – mint majdnem egész nap – szakadó esőben. Végig mentünk buszunkkal Párizs sugárútjain, gyönyörködtünk a fényárban úszó gyönyörű városban, láttuk a Moulin Rouge-t, a Montmartre-t. Sétáltunk a festők nélküli Festők terén, megnéztük a hófehér Sacré Coeur bazilikát. Éjjel 11 óra előtt érkeztünk meg a kivilágított Eiffel toronyhoz. Az eső ellenére újra kiszálltunk és pontban 11-kor elkezdett szikrázni, villogni a torony, mint egy hatalmas csillagszóró. Fantasztikus látvány volt.
A negyedik napon egész napos kirándulásra mentünk a Loire-völgyébe. Először a hatalmas Chambord – i kastélyt látogattuk meg. Innen a – bár méreteit tekintve kisebb, de talán még szebb – Chenonceau – i vízikastélyt és annak nagyon szép parkját néztük meg. Vissza úton még megálltunk egy bájos kisvárosban, Amboise – ban. Itt szabad programunk volt, meg lehetett nézni az itteni magas dombra épült kastélyt vagy Leonardo da Vinci házát, ahol életének utolsó éveit töltötte vagy csak sétálni a hangulatos kis városban. Mi a kastélyba nem mentünk fel, de elsétáltunk Leonardo házához.
Következő napon korán keltünk. Reggeli előtt még össze is kellett pakolni, hiszen ezen a napon elhagytuk Párizst. Miután bepakoltunk a buszba tovább ismerkedtünk a várossal. 9 órára, nyitásra volt időpontunk az Eiffel toronyba. Ezt én a tériszonyom miatt kihagytam – amit, azóta is bánok. Istvánnak nagyon tetszett, sok gyönyörű képet készített a magasból. Addig én sétáltam a környéken, vásároltam kis párizsi emléktárgyakat és felintegettem nekik a toronyba.
Utolsó párizsi programunk egy másfél órás hajókirándulás volt a Szajnán. Újra láttuk – más perspektívából – a nevezetes épületeket, a Szajna hídjait (nekem nagyon tetszett az emeletes híd, amelynek felső szintjén a metró haladt át), az „öreg hölgyet”, az Eiffel tornyot. Végül érzékeny búcsút vettünk a fények városától, Franciaország gyönyörű fővárosától.
Délután tovább utaztunk Burgundiába, az apátságok és a borok hazájába. Megálltunk Fontenay-ban és megnéztük a világörökség részét képező apátságot. A XII. századi ciszterci kolostor kiváló állapotban fennmaradt termei bepillantást engedtek a szerzetesek egykori aszkéta életmódjába. Későn este érkeztünk meg Burgundia fővárosába, Dijonba. Szállodánk, ahol egy éjszakát töltöttünk a városközpontban volt. Vacsora után megint fáradtan, de élményekben gazdagon tértünk nyugovóra.
A hatodik napon Burgundiával ismerkedtünk. Burgundia sok száz éven át önálló hercegség, illetve királyság volt. Bizonyos időszakokban Nyugat – Európa leggazdagabb országaként tartották számon. Erre a gazdagságra számos műemlék emlékeztet ma is. Idegenvezetős városnéző sétánk után szabad programunk volt, amit a városi piacon és annak környékén töltöttünk. Beültünk egy kávézó teraszára, vásároltunk a híres, többnyire csípős dijoni mustárból és a bolhapiacon egy eurós, nagyon mutatós bizsukat vásároltam ajándékba.
Délután a közeli, ódon hangulatú Beaune városába kirándultunk, amely a burgundiai bortermelés központja. Megnéztük a Burgundiai Borok Múzeumát, ahol meg lehetett kóstolni is a híres – nekem fanyar – száraz vörös bort. Fakultatív lehetőség volt még itt a Hotel Dieu – középkori kórház – megtekintése.
Besancon – Belfort útvonalon érkeztünk meg Elzászba, ahol egy Mulhouse melletti szállodában volt a szállásunk az utolsó két éjszakán.
A hetedik napon először Colmarba, Franciaország egyik legelbűvölőbb városába mentünk. Hát engem tényleg elbűvölt, olyan volt, mint egy meseváros. Óvárosa a világörökség része. Színes, favázas házai, a gólyás dekorációi, hangulatos utcái, a hajózható csatornák – kis Velence Franciaországban – a szép parkok, csábító éttermek, kávézók nagyon megszerettették velem ezt a várost. A város a Fekete erdő hegyei között fekszik, igazi elzászi város, színes borkultúrájáról is híres.
Colmarból Elzász fővárosába, Strasbourgba mentünk. Először megnéztük a hatalmas, gótikus stílusú, homokkőből épült Notre Dame katedrálist, majd sétáltunk a Petite France negyed hangulatos nagyon régi (van, amelyik a IX. században épült), fekete – fehér favázas házai között. Egyórás szabad idő után megnéztük még a város modern építészetét tükröző üveg komlexumait, köztük az Európa Parlament és az Európa Tanács székhelyét is.
Visszautunkon a szállodánkhoz még megálltunk egy, a XVI. századból szinte érintetlenül itt maradt kisvárosban, Riquewihrben.
Utolsó vacsoránkat elfogyasztva összepakoltunk, amit lehetett, mert másnap korán kellett kelni, 6-tól lehetett reggelizni. Nem beszéltem még az ellátásunkról. Hát a reggeli volt a csúcs, egész Franciaországban. Bármelyik szállodában voltunk a friss, meleg, vajas croissant része volt a svédasztalos bőséges választéknak. Ha mást nem is adtak volna én, akkor is elégedett lettem volna! A vacsorák is finomak voltak, de ritkán adtak igazi francia menüt. Az előétel és a desszert tradicionális , de a főétel olyan magyar turistáknak készített kommersz étel volt (valamilyen hús valamilyen körettel).
A nyolcadik napon reggel 7-kor indultunk haza. Svájcon átrobogtunk az autópályán – Basel és Zürich mellett – meg sem álltunk, túl sokat nem is láttunk az országból.
Az osztrák Alpok – Feldkirch – Innsbruck – Salzburg útvonala mellett azért már nyújtott szép látnivalókat. Néhány alkalommal kisebb pihenőre, ebédszünetre meg is álltunk, de így is nagyon hosszú és fárasztó volt a haza utunk.
Késő este, fél 11 felé érkeztünk Budapestre. Utolsó buszunkat esélyünk se volt elérni, így taxival kellett hazajönnünk Inárcsra.
Régi álmunk valósult meg ezzel az utazással és gyönyörű volt!
Szerző & fotók: Sutusné Grébel Irén
