Ajánló
Csodahelyek Ausztriában?- Néha kell egy kis segítség, hogy megtaláljuk!
Dornbirn nem tartozik a kedvenc kirándulóhelyeim közé Ausztriában. Mégis van egy-két olyan része, ami végül belopta magát a szívembe. Az az egyik életfilozófiám, hogy mindenhol meg lehet találni a szépet, vagy az érdekességeket, a fényképeznivalót - csak keresni kell. Nos, én ezen előzmények tükrében mutatnám…
Dornbirn nem tartozik a kedvenc kirándulóhelyeim közé Ausztriában. Mégis van egy-két olyan része, ami végül belopta magát a szívembe. Az az egyik életfilozófiám, hogy mindenhol meg lehet találni a szépet, vagy az érdekességeket, a fényképeznivalót – csak keresni kell. Nos, én ezen előzmények tükrében mutatnám be Dornbirn városát és környékét.
Általában megtervezem az utazásainkat. Utánaolvasok, kutatok, hogy hol-mit érdemes megnézni, milyen látnivalók vannak még a kitűzött úticélunk környékén, ami nem csak minket köt le, de az ovis és tinédzserkorú gyermekeinket is és hogy milyen véleménnyel vannak róla mások, mert szeretem összehasonlítani a saját tapasztalatainkkal.
A Bodensee körüli kiruccanásainkban nagy segítségemre volt/van egy magyar nyelven íródott útikönyv. Az a címe, hogy „A Bodeni-tó” és otthon (Magyarországon) is megvásárolható. Egy igazán szimpatikus házaspár, név szerint Bagó Tünde és Szalai Krisztián alkották meg ezt a hasznos, minden fontos tudnivalóra kiterjedő (pl. kultúra és történelmi háttér, híresebb és rejtett látnivalók, gasztronómia, térképes segítség, pontos cím, nyitvatartási idők, belépőjegy árak, sportolási lehetőségek, közlekedési tudnivalók, szuvenír ötletek, szálláshelyek, stb.), sok jó praktikus tanáccsal ellátott „több mint” útikönyvet. A hölgy sajátos stílusban mesél a látnivalókról. Kedvencem, amikor a történelmi részekről regél, szinte látom magam előtt a megelevenített szereplőket. Az úr pedig egytől-egyig profi képekkel illusztrálta a Boden tó körüli élményeiket. Mindent összevetve, én úgy tekintek rájuk, hogy ők az úttörői ennek a műfajnak itt a tó környékén és annak ellenére, hogy már jómagam is jócskán ismerem a Bodensee nevezetességeit, még mindig szívesen belelapozok a könyvükbe. Az engedélyükkel meg is mutatom, íme a képem a könyvük borítójáról:
Ennek ellenére, amikor először látogattunk el Dornbirnba, még nem volt meg nekem ez a könyv. Ismerősöknél jártunk a környéken és betévedtünk Dornbirn belvárosába. Hát nem volt valami felemelő élmény! Hogy miért írom ezt? Mert számomra kifejezetten riasztó volt a főtéren álló óriás oszlopos, klasszicista stílusban épült templom monstrum!
A kedves családom nem is akart bejönni velem a Sankt Martin belső részébe, de én szeretem magamnak megnézni minden oldaláról az épületeket. Szóval amíg ők kint fagyiztak, én megpróbáltam benyitni. Olyannyira nehéz volt azonban a kapu, hogy alig bírtam megmozdítani az ajtót, nemhogy bemenni rajta! Amikor végre sikerült, megtartani nem lehetett, így az a csúnya, sötétszürke vaskapu – Bumm! – döngve becsapódott mögöttem! Ott álltam, teljesen egyedül egy belülről még monumentálisabb helyen, ami leginkább egy hideg-rideg kriptára hasonlított az óriások földjén. Ritkán érzek félelmet egy templomban, de itt valamiért nagyon kellemetlenül éreztem magam. Rögtön az jutott eszembe, mi van, ha visszafele nem is tudom majd kinyitni az ajtót? Olyan vastag, hogy még segítségért sem tudok kiabálni. Nagy nehezen ugyan, de végül csak sikerült a művelet, úgy, hogy 1 percnél szerintem nem is voltam tovább odabent, még fényképet is elfelejtettem csinálni, ami nálam ritka, de őszintén szólva olyan jó volt onnan „kiszabadulni”!
Amennyire nagy helyet foglal el a Szt. Márton templom a térből, olyannyira kevés a további látnivaló, szerény véleményem szerint. Akad egy-két érdekesebb festett épület, egyébként meg éttermek, kávézók sora. Semmi izgalom. Ritkán írok ilyet, de Dornbirn főtere nekünk unalmas volt. Gyorsan tovább is álltunk. Ettől függetlenül én azt vallom, hogy mindenkinek magának kell megtapasztalnia egy-egy hely szellemiséget, szóval az én véleményem ne befolyásolja a felfedező kedvetek.
Prospektusokon hirdették az Innatura Múzeumot. Na, gondoltuk, valami állatos dolog, ez a gyerekeknek tetszeni fog! Hát, ha tudtam volna, hogy milyen lesz, itt is sarkon fordulunk. De nem tudhattuk előre, mert úgy hirdetik magukat, hogy „Természet-ember-technika”. Lényeg a lényeg, jegyvásárlás után, már a bejárati teremben földbe gyökerezett a lábunk, ott ugyanis kitömött állatok egész sora várta a látogatókat: rénszarvasok, medvék, rókák, vaddisznók, farkasok, madarak, puma, orrszarvú, stb.. tényleg nem tudom elképzelni azóta sem, hogy mi a szép és jó abban, ahogy azok a szerencsétlen, valaha még élő állatok most üveges szemekkel bámulnak ránk? Még ijesztőbb volt, mint amit a belvárosban átéltem. Ráadásul a hely már önmagában sem valami bizalomgerjesztő, sötét van, kész labirintus az egész, sokszor úgy éreztem magam, mintha a Minotaurusz útvesztőjében keringenénk, nem találjuk a kiutat és bármelyik pillanatban, a sarokból ránk ugorhat valami szörny-féle. Tudom, tudom, élénk a fantáziám.. de ennél tényleg jobbat vártam egy javarészt „természettudományi” múzeumtól!
Ha választanom kellene, azt mondanám, hogy a kristályok és ásványi kövek kiállítása, valamint a technikai/fizikai rész volt a legjobb, mert – többek között-ki lehetett próbálni a lézerhárfát. Az életben levő állatok közül a kis egérkék és a halak tetszettek. A természet bemutatása a hódok életén keresztül és az interaktív embertani részek voltak még számunkra a legérdekesebb látnivalók. Mindent összevetve azonban, nem győztek meg ennek a múzeumnak a nagyszerűségéről, sőt, még a gyerekeim is azt mondták, hogy ide ne jöjjünk többet, egyszer elég volt belőle!
Az első negatív benyomások és élmények erről a városról olyannyira belénk ivódtak, hogy jó ideig tényleg nem mentünk Dornbirnnak még csak a közelébe sem! Aztán megvettem A Bodeni-tó könyvet, s a 86. oldaltól kezdve rábukkantam a többi látnivalóra is Dornbirnban. Ismét kedvet kaptunk felfedezni a környezetét. Így jutottunk el a Karren hegyre, a Rolls-Roys kiállításra, valamint a Betlehem Múzeumba.
A Karren hegyre a Karrenseilbahnnal lehet felmenni. Szuper és egyben félelmetes élmény! A szinte függőleges úton végig remegett a lábam, de a fotózással többé-kevésbé sikerült legyőznöm a tériszonyomat. 976 m magasról meg aztán már tényleg nagyon szépnek találtuk Dornbirn panorámáját. Ott fenn még egy féloldalasan nőtt kis fát is örökbe fogadtam.
A Rolls-Roys Múzeum egy óriási, 3-szintes hangárban kapott helyet. Autórajongóknak kötelező megnézni. Én nem vagyok az, de ettől eltekintve nagyon tetszett a kiállítás, mert gazdag gyűjtemény, így mindenki megtalálja a neki tetsző darabokat. Nekem természetesen a piros autók jöttek be, de szívesen megnéztem a többi járgányt is.
A végén az egyik régebbi kiállított darabba a lányaink még be is ülhettek, sőt, még akár mehettek is volna egy kört vele, mert mint kiderült, éltes kora ellenére máig működőképes autó.
A Betlehem, vagy németül Krippen Múzeumot egy régi, de felújított pajtában lehet megtekinteni. Fantasztikus vándorkiállítás keretében 4 kontinensről 150 betlehemet mutatnak be és tényleg lenyűgöző, hogy mennyire élethűen faragták ki a figurákat. Nekem mondjuk a minden kis részletet figyelembe vevő miniatűr lakóházak, épületek tetszettek a legjobban, ahol még a legapróbb fű, virág, fa, vagy bokor is a helyén volt.
Ehhez a két múzeumhoz vezető autóút egyébként egy nagyon szép természeti közegen vezet át, végig egy kanyargós kis folyó (Ach) mentén, a háttérben fehér hegyvonulatokkal, azon túl pedig egy pár szerteágazó erdei gyalogút mellett, ahol szintén végig sétáltunk már egyszer. Még egy kis erdei fürdőt is felfedeztünk, ami nagyon megtetszett, de még kipróbálásra vár. Magyarán mégiscsak vannak Dornbirnnak is olyan helyei, amiket nekünk is érdemes volt felfedezni és amely miatt most már időnként ide is szívesen vissza-visszalátogatunk, csak egy kis segítség kellett a megtalálásukhoz. Úgy hogy ezúton is köszönöm szépen a remek útitippeket „A Bodeni-tó” könyv szerzőinek!
Szerző & fotók: Kernné Riebel Brigitta
