Így utaztunk régen: Osztálykirándulás a Fekete tengernél – 1979. július

A 70-es évek végén szinte az egyetlen elérhető tengerpart nekünk, magyaroknak Bulgáriában volt. Ide vittem el én is az első osztályomat. Ezt mesélem most el.

   Én, mint „lelkes pályakezdő pedagógus” utolsó osztálykirándulásként egy nagy közös tengerparti nyaralást szerveztem a legelső osztályomnak a szakmunkásvizsgájuk után. Szállást és a vonatjegyeket az Expressz Utazási irodán keresztül foglaltam le. Osztályomból – anyagi okok miatt – mindenki nem jöhetett el, de együtt utazott velünk nővérem családja, Erzsi barátnőm és egyik fiú édesanyja is.
   Kb.30 órát utaztunk a Balt – Orient expresszel a Keletitől Várnáig. Keresztülvonatoztunk Románián. Emlékszem, amikor Erdélyben megálltunk egy kisebb falu közelében gyerekek rohantak kéregetni a vonathoz. Csokit, cukrot, rágót, szappant dobtunk ki nekik. Rossz volt látni a nyomorukat. Vonatunk Arad, Vajdahunyad, Gyulafehérvár, Brassó útvonalon haladt. Este, miután Bukarestet elhagytuk, megágyaztunk 6 személyes fekvőhelyes fülkéinkben (couchette) és elaludtunk.
Ruszénél léptük át a bolgár határt, ekkor persze felébresztettek, határőrök, vámosok lepték el a vonatot. Utána már nem is nagyon tudtunk elaludni, hisz néhány órányira voltunk csak Várnától. Izgatottan vártuk, hogy mikor pillantjuk meg végre a tengert. A késő délelőtti órákban érkeztünk meg a bolgár tenger fővárosába, Várnába. Csomagokkal felpakolva, térképpel, útikönyvvel felszerelkezve és orosz tudásunkat szükség esetére felelevenítve gyalog indultunk neki megkeresni az Albenába induló busz megállóját. Sose felejtem el a bolgárul bemagolt mondatot: koge tragva autobus Albena?
   Bő fél óra múlva már a Várnától északra eső Albenában voltunk. Az albenai üdülőtelep 1969- ben 10 szállodával nyitott. Néhány év alatt a bolgár tengerpart egyik leginkább látogatott, legkedveltebb üdülőhelyévé terebélyesedett. Számtalan modern szálloda, sok – sok étterem, hangulatos, főként népi jellegű szórakozóhely, sportpálya és autós camping épült. Egységesen megkomponált, méhsejt rendszerű, lépcsőzetes hófehér magas épületek sorakoztak végig a vörösessárga homokos strand mentén.

A mi campingünk a domb oldalában, a tenger fölött volt. Két ágyas komfort nélküli faházakat kaptunk, egy egész sort mi foglaltunk el. A házsorok lépcsőzetesen, egymás fölött voltak. Kétsoronként voltak a zuhanyzók, WC-k, mosdók. A dombtetőn volt a camping bejárata, a recepció, egy élelmiszer bolt, egy büfé és a buszmegálló. De a tengerhez egyszerűbb, rövidebb út is volt. Az alsó házsortól szerpentinszerűen lépcső vezetett le a parthoz. A lépcső pont a partra vetett hajóként megkomponált, Arabella bárhajó mellett érte el a homokos tengerpartot.

  A szálláson kívül étkezésre is be voltunk fizetve. Ez nagyon praktikus módon úgy volt megoldva, hogy talonokat (ma inkább ticketnek neveznénk) kaptunk, amivel szinte mindenhol lehetett fizetni, még élelmiszerboltban is. Mi – és ezen a családot és a barátnőmet értem – többször ebédeltünk a „hajónktól” nem messze a parton lévő nádfedeles halvendéglőben.
Ami az „osztály” felügyeletét illeti eléggé szabadon engedtem őket, elvégre már majdnem felnőttek, többen közülük már nagykorúak voltak. Naponta egyszer – este 6-kor – mindenkinek kötelező volt megjelenni a házánál, itt leellenőriztem meg van-e mindenki. Megbeszéltük, ki mit csinált, van-e valami gondjuk és mehetett mindenki a dolgára. Persze spontán módon gyakran összefutottunk, strandon, boltban, városban sétálva, fagyizóban. Mi is felhőtlenül nyaraltunk. Szuper időnk volt, sokat strandoltunk, napoztunk. A víz kellemes meleg volt, de volt egy „szépséghibája”, minduntalan medúzákkal találkoztunk. Ennek nem örültünk. Esténként sétáltunk a bazárban vagy csak a városban. Albenán kívüli programokat is szerveztünk. lyenkor előtte mindig felajánlottam a „gyerekeknek” is hogy csatlakozhatnak hozzánk. Egy napot Várnában töltöttünk. Körbejártuk a Régészeti múzeum körül lévő hatalmas parkot, majd a város főterén megnéztük a neobizánci stílusban épült sokkupolás gyönyörű katedrálist és a közelében lévő óratornyot, majd sétáltunk a fő utcán.

  Itt ebédeltünk egy teraszos étteremben. Utána kisétáltunk a tengerpartra. A part mentén több kilométeren keresztül park húzódik, sok szép virágágyással, fákkal, sétányokkal, díszkapuval. A parkban található a Tengerészeti múzeum, udvarán ágyúcsövek, horgonyok, közelében a híres torpedóhajó, amely most múzeumhajó. Természetesen megnéztük ezeket is. Tovább sétálva az Akvárium épületében a tenger nyüzsgő élővilágával ismerkedtünk meg. Útban visszafelé leszálltunk a buszról Aranyhomoknál. Aranyhomok Bulgária hatalmas, reprezentatív tengeri fürdőhelye luxushotelekkel, kaszinóval, áruházi negyeddel, egzotikus éttermekkel. Kicsit beleszagoltunk, hogy hogyan lehetne nyaralni errefelé egy pénzes turistának.
Egy másik alkalommal Balcsikra kirándultunk. Idegenforgalmi vonzereje a várostól 2 km-re található Mária román királyné által 1931-ben olasz építészek által építtetett nyaralókastély. A sziklateraszokra épített, botanikus kerttel körülvett, több épületből, pavilonokból, sétányokból, pergolákból álló nyaralóhely romantikus látvány. Található itt minaret, kilátóterasz kőtrónusokkal, vízesés, kápolna, kaktuszkert, rózsalugas szobrokkal – látványos, de nagyon eklektikus volt az egész (kicsit a Székesfehérvár melletti Bory várra emlékeztetett).

Legszebb kirándulásunk a bolgár tengerpart déli gyöngyszeméhez, az ódon hangulatú műemlékvároshoz köthető. Már az út is fantasztikus volt. Szárnyashajóval – mintegy két óra alatt – repültünk a nyílt tengeren Neszebar partjaihoz. A hajókikötő mellett – rögtön megérkezésünk után – a sógorom egészen apró, frissen sült halakat vett, mindnyájan megkóstoltuk. Neszebar, Naposparttól délre egy kis félsziget, amit egy autóút köt össze a szárazfölddel. Az út közepén egy török időből származó szélmalom található. Emlékszem itt a malom felé vezető úton gyerekek kagylókat, asszonyok kagylóból fűzött láncokat árultak. Természetesen mi is vásároltunk belőle. Azt hiszem én is itt alapoztam meg – mára már tetemes mennyiségű – kagylógyűjteményemet és a kagylók és egyéb tengeri herkentyűk iránti rajongásomat. Minden tengerparti nyaralásom alkalmával magam is gyűjtettem és néhány különlegeset vásároltam is hozzá. A kagylóimon kívül tengeri csillagjaim, tengeri csikóm és csigáim is vannak. Ezek ma is a dolgozó szobám legfőbb dekorációi.  A várost az időszámításunk előtti VI. században görög (dór) telepesek alapították. Az évszázadok során e kis sziget a római birodalom, a bizánci császárság, több száz éves török fennhatóság majd bolgár fejedelemség uralma alatt is állt. Mindezek felfedezhetők a megmaradt – változatos stílusokat magánviselő – műemlék épületeken. Legjobb állapotban a középkori bizánci templomok maradtak, de láthatjuk a legrégebbi görög falmaradványokat, görög katolikus templomokat, török fürdőt és a hagyományos neszebari polgári építészet kétszintes – alul kő – felül fa házait is.

  Körbejártuk az egész szigetet, gyönyörködtünk a kis utcákban, a házakban, a műemlékekben, az érintetlen történelemben. Emlékbe – magunknak – kis agyag amforákat vettünk. Az árkádos Meszambria (Neszebar görög neve) étterem teraszán ebédeltünk. Késő délután búcsúztunk el a városka megragadó és különleges világától. Visszautunk kicsit kalandosra sikerült. Valahol, a nyílt tengeren egyszer csak megállt a hajónk és hosszú ideig nem indult tovább. Nem értettük mi történt, talán a hajó hibásodott meg. Feltámadt a szél is, hajónkat óriási hullámok dobálták. Egy idő után már féltünk. De a háborgó tenger látványa azért lenyűgöző is volt. Végül kiderült, hogy nincs semmi baj, csak a várnai kikötő telített volt és nem engedtek be bennünket. Így aztán épségben és élményekben gazdagon tértünk vissza szálláshelyünkre.  Egy hetes nyaralásunk utolsó napján – a fürdőzés mellett – ajándékokat vásároltunk az albenai bazárban. 1 leváért lehetett kapni pici fából faragott (bizánci kupolára emlékeztető alakú) tégelyeket kis fiola tradícionális bolgár rózsaolajjal – ilyet mindenkinek hoztunk, de vettünk bolgár népi kerámia edényeket (tányér, kancsó, kávés készlet stb.) és piros bolgár szőtteseket is.  Vonattal, az idefele úthoz hasonlóan fekvőhelyes kocsikban és ugyanazon az útvonalon utaztunk haza. Mindenki elfáradt ugyan, de – egy fantasztikus osztálykirándulás, tengerparti nyaralás emlékével – épségben tért haza.

                                                   Szerző & fotók:   Sutusné Grébel Irén