Utazó Oroszlán
Afrikai történetek – Vízhiány és a női körülmetélés
Vízhiány és a női körülmetélés - ez a két, egymástól látszólag teljesen távol álló jelenség a két fő oka annak, hogy a maszáj iskolás lányok sokszor még az általános iskolát sem végzik el. Esther Somoire maszáj emberi jogi aktivista saját példájával és az általa alapított…
Vízhiány és a női körülmetélés – ez a két, egymástól látszólag teljesen távol álló jelenség a két fő oka annak, hogy a maszáj iskolás lányok sokszor még az általános iskolát sem végzik el. Esther Somoire maszáj emberi jogi aktivista saját példájával és az általa alapított szervezettel bátorítja a 800 ezer fős, főleg állattartásból élő vándornépet, hogy szakítson a nők körülmetélésével, a kényszerházassággal és a poligámiával. A Kenyában és Tanzániában élő törzs tagjainál lassan megindult a szemléletváltás: elkezdték iskolába járatni lányaikat, és hajlandók óvszert használni.
„Amikor gyerek voltam, a kormány elrendelte, hogy minden család legalább egy fiút és egy lányt járasson iskolába. Szerencsére én pont iskolakezdő életkorban voltam, ezért a mostohabátyámra és rám esett a választás. Az iskolában nem voltak osztálytermek, a fák alatt tanultunk, és a kezünkre írtuk az egyszeregyet” – kezd bele személyes történetébe Esther.
„Az általános iskola után jött a középiskola. Akkoriban nem nagyon volt téma a női körülmetélés, természetesen érkezett el egy lány életében: a legtöbben az általános iskola végére átestünk rajta. Amikor 14 évesen elkezdtem a középiskolát, az apám azt akarta, hogy menjek hozzá egy falunkból származó fiúhoz, aki letette az asztalra a házassághoz szükséges összeget. Anyámmal azt mondtuk, hogy a jövőm szempontjából jobb lenne, ha előbb befejezném az iskolát, az apám viszont hajthatatlan volt, közölte, hogy meg kell házasodnom” – mondja. A harmincas évei közepén járó nő élete innentől akár úgy is folytatódhatott volna, mint a legtöbb maszáj nőé: megházasodik, szül 5-6 gyereket, ellátja a háztartást, naponta több kilométert gyalogol a vízért; és elfogadja, hogy férje poligámiában él; rajta kívül még van két-három felesége. Ő azonban kitartott eredeti elképzelései mellett.
„Az apám nem fizette tovább az iskoláztatásomat, ami feszültséget okozott a családban. Szerencsére a középiskolában volt egy tanárnőm, aki mindenben nagyon támogatott. Mivel az iskola messze volt az otthonomtól, és még ételre sem volt pénzem, a közelben élő nagybátyámhoz költöztem. Ő viszont nem adott pénzt ételre, ezért át kellett költöznöm a tanárnőmhöz. Az apám nagyon dühös volt rám, azt mondta, hogy többet egyetlen lányát sem engedi iskolába” – mondta.
Befejezte az iskolát, és középiskolai tanárnője segítségével tanárképző főiskolára ment, az anyja pedig mozgósította a családot, hogy dobják össze az iskolához szükséges költséget. „Sajnos az anyám nem sokkal később meghalt, az apámnak három felesége volt, nekem pedig át kellett vennem az anyám szerepét (ő volt a középső feleség, 5 gyerekük lett). Gondoskodtam a testvéreimről, iskolába járattam őket, szereztem támogatást a tanításukhoz. Később az apám kezdett megbékélni, aztán jött a nagy szárazság, amikor a kecskéink nagy része elpusztult, az apám pedig megbetegedett. Gondját viseltem, elvittem a kórházba, megvettem a gyógyszereit.
Aztán amikor az apám kijött a kórházból, megváltozott a véleménye, és most már ő is azt mondja, hogy a lányokat is taníttatni kell. A főiskola után egyetemre mentem, és miután elvégeztem, elkezdtem dolgozni egy szervezetnél, amely maszáj nők taníttatását tűzte ki célul” – meséli a történetét. Nem sokkal ezután megismert egy férfit, aki maszáj volt ugyan, de egy másik törzsből származott. Beleszeretett, és hozzáment feleségül. „A maszájok között egyelőre nem túl gyakoriak a szerelmi alapon kötött házasságok, különösen nem Magadi környékén” – mondja nevetve. A nomád, az állataiktól nagyon függő maszájok életterületén nagy a vízhiány, Somoire azért látogatott Magyarországra, hogy olyan vízüggyel kapcsolatos projektekről tárgyaljon a Külügyminisztériumban, amelyek során az érintett közösségek bevonásával kis pénzből is fenntartható eredmények születhetnek. A vízhiány ugyanis hatással van a maszáj családok életére és a nők sorsára is.
Mobiltelefon és az ismeretlen HIV-vírus
Esther kedves, visszafogott, de derűs és öntudatos módon beszél a maszájok problémáiról. „A férfi-nő viszonyra a poligámia jellemző, a házasságokban általában előre megegyezik a lány és a fiú családja. A maszáj családnak annál nagyobb a presztízse, minél több a gyerek. Egy nőnek akár tíz vagy annál több gyereke is lehet, de ha úgy számolunk, hogy egy férfinak 4-5 felesége van és mindegyiktől lesz tíz gyereke, akkor az már összesen ötven gyerek. A mindennapokban a munka jelentős részét a nő végzi, például a kunyhó építését, a főzést, a fejést, a tűzifa gyűjtést és a víz keresését. A nők naponta 20-30 kilométert is gyalogolnak a vízért. A férfiaknak inkább biztonsági szerepük van: a nyájat őrzik, és védik a családot. A férfi a családfenntartó, övé a javak nagy része, mindenekelőtt a nyáj” – magyarázza.
Ez a fajta tradicionális életstílus valamennyire megváltozni látszik, például egyre több lány jut el a középiskoláig, és a maszájok között is terjed a mobiltelefon-használat. Ugyanakkor a maszájok közül sokan sosem hallottak a védekezésről, a HIV-vírusról. Amikor elkezdtek óvszert osztani, a közösség első reakciója elutasító volt, de miután elmagyarázták nekik, hogy az óvszer megvédi őket a HIV-vírustól, a nem kívánt terhességtől, a szexuális betegségektől; megváltozott a hozzáállásuk. Az elején kiraktak száz óvszert, és amikor egy hét múlva visszamentek, ott volt mind a száz érintetlenül. Ha most kirkerül száz óvszert, két nap múlva már egy sincs.
LAPOZZ TOVÁBB A CIKK FOLYTATÓDIK:
Van néhány kulturális szokás is amelyet szeretnének megváltoztatni. Ilyen a női körülmetélés vagy a korai házasság. A másik az oktatás: noha az általános iskolai oktatás Kenyában elméletileg ingyenes és kötelező, nem ellenőrzi senki, hogy minden gyerek tényleg jár-e iskolába, sok maszáj pedig nem tartja nagyra az oktatást.
Az ivóvíz és a női körülmetélés kapcsolata,
Az iskolából főleg a lányok morzsolódnak le. Ennek több oka van: amiatt, hogy a nőknek naponta kilométereket kell gyalogolniuk az ivóvízért, sokszor az iskolás lányoknak kell otthon maradniuk, hogy vigyázzanak a házra és kisebb testvéreikre, hogy főzzenek rájuk. Emiatt sokszor még az általános iskolát sem tudják befejezni.
A lemorzsolódás másik oka a női körülmetélés: „Ez a 10-17 éves lányokkal szokott történni, attól függően, ki mennyire érett. Sok lány alig esik át a körülmetélésen, néhány hónap múlva már terhes, és végleg eltűnik az iskolából. Ha ilyenkor megkérdezik az anyját, hogy miért nem jár a lányod iskolába, azt válaszolja, hogy mert ugyanolyan nő lett, mint én” – magyarázza.
A nők genitális csonkítása szerinte sokkal összetettebb kérdés, mint ahogy azt a nyugati világ gondolja: „Ha azt mondanánk, hogy holnap hagyjátok abba a női körülmetélést, túl radikális lenne, mivel nem lehet máról holnapra megszüntetni egy hagyományt. Nálunk ezt úgy fogják fel, mint a felnőtté válás nagy eseményét. Aki nem esik át rajta, azt továbbra is gyereknek tartják. Ha egy lány netán úgy dönt, hogy megtagadja a körülmetélést, előfordulhat, hogy kiközösítik. A körülmetélésről ugyanis a közösség minden tagja tud, egy nagy ünnepség keretében zajlik” – magyarázza.
A radikális tiltás helyett inkább a késleltetéssel dolgoznak, arra bíztatják a nőket, hogy várjanak a körülmetéléssel, és azzal érvelnek, hogy így nem esnek ki a lányok az iskolából. Azt mondják a szülőknek, hogy amint a lányod átesik a körülmetélésen, elkezdődik a szexuális élete, és örökre eltűnik.
“Megkérdezzük őket, hogy el lehetne-e halasztani akkorra, amikor a lány befejezi a középiskolát. Mindeközben a lányoknak elmagyarázzuk, hogy 18 évesen már választhatnak, hiszen elég idősek lesznek ahhoz, hogy el tudják dönteni, mit akarnak. Közben megtanítjuk nekik, hogy mivel jár ez a beavatkozás: hogy megsérülnek, elvesztik a testük egy részét, és nagy az egészségügyi kockázat is. Tizennyolc évesen ráadásul már elég idős ahhoz egy lány, hogy tudja, hova forduljon, ha segítségre van szüksége.”
A genitális csonkításhoz hasonlóan a többi maszáj szokást sem lehet kívülről megváltoztatni: Sokan jönnek jobbító szándékkal, akik alig tudnak róluk valamit, és idejük sincs rá, hogy alaposan elmélyüljenek a maszáj kultúrában; csak felsorolják, hogy ez és ez és ez rossz, de nem adnak helyette alternatívát. Nagyon nagyra becsülik a nagy nemzetközi szervezeteket, de le kellene szállniuk a földre, és a helyi problémákat a helyi emberek segítségével kellene kezelni. Náluk ott van az adományozók által felajánlott pénz, itt pedig megvan a tudás. Szerintem a helyes hozzáállás az, hogy ha terveznek valamit, vonják be a kedvezményezetteket is. Mondok egy példát: előfordul, hogy építenek egy iskolát, de nem veszik figyelembe a közösség igényeit. Az csak egy dolog, hogy áll az épület, de utána valamiből ki kell fizetni a tanárokat, a krétát stb.”
Szerző& fotók: Pamlényi Mikós
