Úti beszámoló: A Hild-pince rejtélye

Néhány évvel ezelőtt, elindultunk hármasban, hogy felsétáljunk a biatorbágyi Nyakas-kőhöz. Előre szólok, nem találtunk oda, helyette egy szürreális élményben volt részünk, de a szó jó értelmében.

   Néhány évvel ezelőtt, elindultunk hármasban, hogy felsétáljunk a biatorbágyi Nyakas-kőhöz. Előre szólok, nem találtunk oda, helyette egy szürreális élményben volt részünk, de a szó jó értelmében.  Letettük kocsinkat és a széles szekérúton elindultunk az erdő felé. Szebbnél-szebb mészkősziklák bukkantak fel útközben, néhányat meg is másztunk, szuper volt rajtuk élvezni a meleg májusi napsütést. Mediterrán hangulata van ott az erdőnek, pláne tavasszal, amikor nyílnak már a virágok, kellemes meleg szellő lengedez a kilátás pedig a sziklákról csodaszép.

   Miután kigyönyörködtük magunkat és tovább sétáltunk kezdett feltűnni, hogy eddig még senkivel sem találkoztunk. Pedig mindenhol azt olvastam, hogy hétvégén azért elég sok arra a turista. Gondoltam szerencsénk van, kifogtuk, nem kell tülekedni, majd, hogy körbenézhessünk a Nyakas-kőről. További húsz perc után már biztos voltam benne, hogy eltévedtünk, megint. Sebaj, már kezdtek kirajzolódni a hegy tetején a pincék körvonalai. Gondoltuk, ott majd kérünk útbaigazítást. Sétáltunk a pincék között, de ott sem találkoztunk senkivel. Egyszer csak megláttunk a szőlősorok között egy hölgyet. Egyből jött, hogy segíthet-e ?! Elmondtuk, hogy hová szeretnénk eljutni, mondta is, hogy nincs messze, de üljünk csak le náluk. Idegenekhez nem nagyon szeretünk bemenni, de nagyon kedves volt a néni, így bementünk. Egy pincészethez tartozó szőlőbirtok volt, ahova betévedtünk, melyet Rigó Zoltán vezet.

    Egyből hozták is a pogácsát és a vizet, valamint nekem egy harmatos rozéfröccsöt, mivel az uram volt vezető beosztásban. Beszélgettünk néhány szót, majd kiment a néni, hogy dolga van a szőlőben. Ott maradtunk egyedül a pincében. Meglepődtem, hogy milyen bizodalma van a néninek ismeretlenekkel szemben. Igazán jól esett, hogy nem nézte ki belőlünk, hogy rossz szándékúak lennénk. Megettünk egy-két pogit, megittuk, amit kértünk, majd kerestük a nénit, hogy fizetni szeretnénk. Meg volt lepődve, hogy mi kiszeretnénk ezt fizetni. Azt mondta, hogy ő hívott be minket, nem gondoljuk, hogy kifizetteti velünk. Igazán kedves néni, mondtam az uramnak, ide máskor is jövünk! Mielőtt még rosszra gondolna az olvasó, fizetni is fogunk! 

   Érdeklődtünk újból a Nyakas-kő iránt, de mondták, hogy még itt, meg ott át kell menni. Egymásra néztünk, nincs több itt, meg ott, nem mentünk. A néninek, talán fia lehetett, aki felajánlotta, hogy tud egy rövid utat a kocsinkig, lekísér minket. El indultunk a szőlők között, hamar újra az erdős résznél találtunk magunkat, közbe persze beszélgettünk. Mesélte, hogy tud itt egy elhagyott pincét, amit inkább csak a helyiek ismernek, pont útba esik. Az ösvényről balra letérve egy igencsak elvadult területen kellett keresztül menni, de amit ott láttunk az egy csoda volt. A sűrű erdő közepén egy viszonylag nagyobb részen ritkásan benőtt tisztás van. Azon áll a Hild-pince, mely szebb napokat is látott. Kőből épült, hatalmas építmény, mely előtt dór oszlopok állnak, azaz a maradványaik, balról egy épségben maradt mellvédes lépcsősor vezet fel, ahol a présház állt. A kapuzat, mely az egyik képen látható, 5-6 m magas. Látszik, hogy hatalmas épületről van szó, mely stílusában nem hasonlít egy a hegyen lévő pincéhez sem. A pince a XIX. század elejéről származhat, de építtetőjének a kilétét homály fedi. A híres építész, Hild József, vagy testvére Hild Károly kőfaragómester is szóba kerül, mint építtető. Hild József rengeteg budai villát, bérházat, középületet tervezett abban az időben. Testvére Károly, pedig a biai bánya tulajdonosának a pesti lakóházát építette, így nyilván sűrűn megfordult a környéken. Az ezt követő időben térkép bizonyítja (1884), hogy Thoma Mihály tulajdonában állt a pince, jelenleg is több Thoma él Biatorbágyon, de senki nem tud róla, hogy az ő felmenői építették-e. A háború kitörése előtt a sváb Hirl-család birtokolta a pincét, őket később kitelepítették a faluból. Majd néhány év múlva, egy rejtélyes ok miatt kigyulladt az épület. Valóban sok rejtély övezi ezt a pincét!

  Egy biztos, akkor nagyon örültem, hogy eltévedtünk. Remek emberekkel találkoztunk, olyan helyre jutottunk el, amiről nem is hallottam, ami mellett elmentünk az úton. Miért is volt szürreális az élmény? Nem ide indultunk, senkit nem ismertünk. Eltévedtünk, segítettek rajtunk kedves, jóravaló emberek, enni-inni adtak. Vissza kísértek minket az útra és egy titokzatos épületet láttunk az erdő mélyén, mely már akkor ott állt, amikor én még meg sem születtem, sőt már akkor is, amikor még a papám sem élt. Valószínű, hogy akkor is ott fog állni az erdőben, amikor én már nem leszek. 

                                                       Szerző & fotók:  Hajdu-Felső Bernadett