Úti beszámoló
Hallstatt, a só hazája – avagy szomszédolás a „sógoroknál” IV. rész
Utolsó Ausztriában töltött napunkat Hallstatt városának szenteltük. Igazán élményekben gazdag, akár több napos programot is lehet kerekíteni belőle. Sajnos nekünk, csak szűk egy nap jutott, de kimaxoltuk, amennyire lehetett.
Utolsó Ausztriában töltött napunkat Hallstatt városának szenteltük. Igazán élményekben gazdag, akár több napos programot is lehet kerekíteni belőle. Sajnos nekünk, csak szűk egy nap jutott, de kimaxoltuk, amennyire lehetett.
Szállásadónktól és barátainktól elbúcsúztunk, majd elindultunk Hallstatt irányába. Útközben még beiktattunk egy gyors látnivalót is a Gollingi-vízesést. A 76 méter magas, több lépcsős vízesés igazán megkapó látvány. Csekély összegű belépőnk megfizetése után, talán 10-15 perc séta következett és már a vízesésnél is voltunk. Igazán meleg nyári nap volt, de közeledve és odaérve a hűvös vízpermet adott enyhülést a tikkasztó hőségben. Útközben láttunk egy már használaton kívüli vízimalmot is.
Hallstatthoz érve rengeteg alagúton keresztül vezetett az utunk, amelyek egyike végül kocsink parkolója is lett. A városba beérve azzal szembesültünk, hogy minden parkoló megtelt. A kapuk előtt álló parkolást segítő fiatalemberek sorra integettek, hogy menjünk tovább, mert tele vannak. Így nem volt más lehetőségünk, vissza fordultunk és az egyik alagútban kialakított parkolóban tettük le gépsárkányunkat. Egyetlen gond volt vele, rengeteget kellett a városig gyalogolni és még olcsó sem volt.
A látvány kárpótolt minket minden fáradtságért. A városba beérve úgy éreztük magunkat, mint egy mesebeli helyen. Egymásra és egymás mellé épült házikók, vízesés, csodaszép tó, szűk utcácskák és az ikonikus templom tette még varázslatosabbá a helyet. Első állomásunk a városban a sóbánya volt. Sokan kihagyják, pedig nem szabad! Siklóval lehet feljutni a hegyre, ahol a bánya található. Az ára eléggé borsos, felnőtteknek a sikló és a bánya együtt 34 euró/fő a gyermekjegy pedig 17 euró/fő. Húztuk is a szánkat, de utólag azt mondom, hogy megérte, nagyon nagy élmény volt.
A felső állomásra felérve először mi a kilátóba mentünk, ami egy vasból készült szerkezet és a hegyről a semmibe nyúlik ki. Akinek tériszonya van, nem biztos, hogy jó ötlet, ha kimegy a végébe. Hunor nagyon élvezte, még nem volt hasonlón sem. Mi már kevésbé lelkesedtünk, kissé be voltunk tojva, de ettől eltekintve a kilátás felejthetetlen volt. Innen nem messze kezdőik egy tanösvény, amely bemutatja a környék történetét és az itt folyó bányászatot. Az ösvény végén található a bánya bejárata. A túrák fél óránként indultak, de addig sem volt üres járat! Mindannyian kaptunk egy bányász ruhát, amibe fel kellett öltözni. Majd jött értünk a túravezető, néhány szóban elmondta, hogy mire számíthatunk és már indultunk is. A bányába belépve szűk folyósokon mentünk libasorba, ajtó-ajtó után következett és egyre mélyebbre értünk a hegy gyomrába. Nem vagyok klausztrofóbiás, de némi félelem azért volt bennem, hogy ha gáz van, hogy jutok ki a leggyorsabban. Útközben csodás kőzeteket láttunk a szivárvány minden színében. A vezetés során hol filmvetítés, hol pedig mozgó bábuk mesélnek a bányáról és annak felfedezéséről és az itt folyó munkálatokról. Nekem személy szerint nagyon tetszett, hogy leültettek bennünket és a hölgy mesélt, közben vetítettek arról, hogy a bányában találtak egy lépcsősort és annak aljában emberi leleteket, szerszámokat. Igazán érdekes volt, majd egyszer csak felhúzták a vásznat és a vászon mögött megvilágították az üvegfallal elzárt területet és az a lépcsősor volt ott, amiről a film szólt. Nagyon látványos volt!
Elértünk a várva várt részhez, a túra során két alkalommal lehet csúszdán lecsúszni. Az első, az egy amolyan bemelegítés a második 64 méter hosszú és az alján traffipax került beépítésre, valamint fotóapparátus. Mi valamivel több, mint 20 km/órával csúsztunk, a vezetőnk elérte a 40 km/órát is. Utunk végeztével a bányából kisvonattal jutottunk a felszínre. Hihetetlen élmény volt, tényleg ajánlom mindenkinek.
A városba visszaérve természetesen megnéztük az evangélikus templomot is. Valamint sétálgattunk egy keveset a városban. Az evangélikus templom 1863 októberében épült, I. Ferenc József engedélyével.
Ahogy sétálgattunk a szűk utcákban vendéglátóhelyek és portékáikat áruló emberek tömege váltotta egymást. Az utcán nem a megszokott közlekedési táblák voltak, hanem vigyázz pincér és hasonlók. Az egyik házat teljesen benőtte egy hatalmas körtefa, meg is örökítettem.
A házaknál nem autóknak való garázsok álltak, hanem a csónakoknak való. Lampionok lógtak a fákról és a fából készült csónakházak romantikus képet festettek.
Ami sajnos már nem fért bele az időnkbe az a csontház meglátogatása, ami kevésbé romantikus, de annál inkább érdekes a festett koponyákkal és csontokkal teli kiállítás. Jó lett volna egy kicsit hajókázni a tavon és meglátogatni a közeli jégbarlangot, valamint sétálni egy keveset a Hallstatt-gleccseren.
Teljesen mindegy, hogy melyik évszakban látogat ide az ember, hiszen, ami szép, az egész évben szép. Akinek lehetősége adódik rá, hogy eljusson ide, ki ne hagyja Hallstattot, a só hazáját!
Szerző & fotók: Hajdu-Felső Bernadett
