Úti beszámoló
Egy különös krakkói szilveszter II. rész
Ebben az évben sajnos a szilveszter sem lesz olyan, mint máskor, hiszen nem nagyon lesz lehetőségünk kimozdulni itthonról. Két éve azonban Krakkóban szilvesztereztünk, így most ezeket az életre szóló élményeket szeretném feleleveníteni. Az előző cikkben már beszámoltam krakkói szilveszterem első feléről, erről itt olvashattok!
Ebben az évben sajnos a szilveszter sem lesz olyan, mint máskor, hiszen nem nagyon lesz lehetőségünk kimozdulni itthonról. Két éve azonban Krakkóban szilvesztereztünk, így most ezeket az életre szóló élményeket szeretném feleleveníteni. Az előző cikkben már beszámoltam krakkói szilveszterem első feléről, erről itt olvashattok!
Szilveszter napján, a csaknem egész napos, fárasztó krakkói városnézés után pihentünk egyet, majd este nyolckor kezdődött az ünnepi szilveszteri gála vacsoránk a szálloda éttermében, csak a mi csoportunk részvételével.
Ekkorra szépen megterítettek, feldíszítették és átrendezték a termeket. Miután mindenki kiöltözött és megérkezett a helyszínre, elkezdődött a véget nem érő menüsor felszolgálása. Nem szoktam ételekről írni az úti beszámolóimban, de most kivételt teszek.
Az aperitif pálinka után meleg előételként grillezett sajtot kaptunk áfonya öntettel, zöldséges krémlevest kemény tojás levesbetéttel, a főétel valamilyen sült volt krumplipürével, párolt káposztával. Levezetésként hidegtálakat hoztak: sajttálat, különböző salátákat, pástétomokat és sonkaféléket tartalmazó húsos tálakat. Alkoholmentes italokból és háromféle borból korlátlanul lehetett fogyasztani, ugyanúgy, mint a kétféle süteményt tartalmazó desszertes tálról.
Az étterem egyik helyiségében tánctermet rendeztek be, ahol egész éjjel szólt a retró diszkó, külön figyelmességként időnként magyar számokat is felrakott a lelkes lemezlovas. A többségében nem túl fiatalokból álló utastársaink kifulladásig ropták is a táncot. Később újabb meleg étel fogást hoztak, majd éjfél után megint, ekkor céklalevest és vadast, de ezeket már nem igazán bírtuk még megkóstolni sem. Az éjféli pezsgőzést és himnuszéneklést tűzijáték követte a hotel előtti téren. Utána folytatódott a zene és a tánc, mi is hajnali fél kettő körül feküdtünk le.
Újév napján tovább aludtunk a szokásosnál, csak kilenc óra után mentünk reggelizni. Utána egész napos fakultatív kirándulásra indultunk a csodálatos téli Tátra legismertebb üdülőhelyére, Zakopanéba.
Először a várostól pár kilométerre fekvő gyönyörű templomot és a mellette lévő kis kápolnát néztük meg közösen, majd a város szélén leparkoltunk buszunkkal és besétáltunk a városka központjába. Innentől aztán egyénileg választhattunk a felkínált lehetőségek közül. Fel lehetett menni a Gubalovka-csúcsra felvonóval, ahonnan jó idő esetén szép kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre. Miután elég felhős volt az idő, sőt időnként havazott is, ezt a lehetőséget kihagytuk. Mi a híres zakopanei piacra mentünk. Én itt sokat sétáltam, bevásároltam a sajtpiacon, vettem néhány emléket, ajándékot, amíg mozgáskorlátozott férjemnek volt alkalma pihenni egy kis étterem teraszán, ahol ugyan fázott, de legalább nem ázott.
Három óra körül elindultunk – terveink szerint – a parkoló irányába, útközben viszont sikeresen eltévedtünk. Már jó messzire felmentünk – mint később rájöttem – a sétáló utcán. Ekkor leültettem Istvánt egy padra, hogy ott várjon, míg visszajövök érte, én meg elrohantam megkeresni a buszparkolót. Már majdnem odaértem, amikor egy fiatalabb házaspárral a csoportunkból összetalálkoztam és megkértem, hogy jöjjenek vissza velem. Így is történt, azonban a férjemet nem találtuk. Teljesen pánikba estem. Az történt, hogy elindult elém lefelé, egészen az elágazásig, itt viszont valószínűleg elmentünk mellette a hatalmas tömegben. Amikor újra visszafordultunk, szerencsére végül megláttuk, de így sem volt könnyű innen eljutni vele a parkolóig, teljesen kimerültünk mindketten, de végül a busz tervezett indulási idejére mi is odaértünk. Erre a napra megvolt az adrenalin…
Elérkezett a hazautazásunk napja. Korán keltünk, összepakoltunk és már fél hétkor bepakoltunk a buszunkba. Gyors reggeli után az UNESCO világörökség részeként ismert Wieliczka-i sóbányát látogattuk meg. Földünk egyik legrégebbi, ma is látogatható sóbányája turisták ezreit vonzza, csodálatosak sóból kivájt folyosói, csillogó termei, kápolnája. Csoportunk három órát töltött a föld alatt.
Fél egy körül, akkor még gyenge hóesésben, elindultunk haza, de aztán az utunk elég kalandosra sikerült. Fél kettő körül beállt az út, dugóba kerültünk. Ekkor már szakadt a hó, erősen fújt a szél, a csak két sávos út is szinte járhatatlan volt. Életveszélyes helyzeteket éltünk át. Csúszkáló kamionok között szlalomoztunk, illetve csak araszoltunk. Három és fél óránkba tellett, míg a dugóból – amit több autó összecsúszása okozott – kikecmeregtünk. A szlovák-lengyel határon tartottunk egy félórás pihenőt, elköltöttük a maradék zlotyinkat és a tervezett programtól – a csúszás miatt – eltérve, hazaindultunk.
Eredeti terveink szerint még Dóvalban, a síparadicsomban terveztünk egy egyórás programot, de ez így elmaradt. Besztercebányára elénk jött egy másik sofőr, mert a miénknek lejárt a vezetési ideje. Innen már többnyire száraz, de mindenképpen hómentes utakon, jó tempóban haladtunk hazáig, habár 21 óra helyett éjjeli negyed egyre értünk Budapestre, majd ugyanazzal a busszal mentünk tovább Szeged felé. Szomszédunkat az éjszaka kellős közepén ébresztettük fel, így végül fél kettő körül értünk haza.
Harmadik krakkói utam kicsit más volt, mint a többi. Az időjárás nem volt túl kedvező, náthásan indultunk neki az útnak és annál csak betegebben jöttünk haza. Ami viszont most a legszebb volt, az Zakopane. A téli Tátra gyönyörű volt, s ez kárpótolt minden nehézségért.
De azért álljon itt a tanulság: télen ezentúl csak a trópusokra utazunk!
Szerző: Sutusné Grébel Irén Képek: Saját
