Úti beszámoló
Treviso- Dolce Vita „kis Velence” vízi útjai között
Az olasz lagúnákról mindenkinek Velence jut először eszébe. Ez természetes is, hiszen Velence a lagúnák királynője. Viszont nem az egyetlen városa az országnak, ahol az utcákat vizek sokasága szövi be. Treviso városa a Sile és a Botteniga folyók találkozásánál fekszik, melyek kékeszöld bársony szalagként…
Az olasz lagúnákról mindenkinek Velence jut először eszébe. Ez természetes is, hiszen Velence a lagúnák királynője. Viszont nem az egyetlen városa az országnak, ahol az utcákat vizek sokasága szövi be. Treviso városa a Sile és a Botteniga folyók találkozásánál fekszik, melyek kékeszöld bársony szalagként tekeregnek a macskakövek között. Igazi mélyföldi város, kilenc méterrel van a tengerszint alatt, így az Alpokból lezúduló vízhozam, ide érkezik. Friss s üde környezetet kölcsönözve a településnek. A kisváros már a megérkezés pillanatában beszippantja az embert. A helyiek nyugodt természete, az olasz nyelv pergő ritmusa, az osteriákból kigomolygó ínycsiklandó illatok, bizton jelzik megérkeztünk Itáliába.
Trevisot a vizek városának tartják. Szállásadónk mikor meglátta, hogy zsugor ásványvizeket cipelünk, a lakhelyünkül szolgáló mini Loftba, szemöldöke a hajvonaláig szaladt. Azonnal a tudtunkra adta, hogy itt nem lesz palackos vízfogyasztás. A helyiek kifejezetten sértésnek veszik a városban a víz vásárlást. Van néhány ivókút a városban, amely híres a jó vizéről, szállásadónk minden nap hűs kútvizet készített be a szobánkba, a reggelihez pedig frissen facsart gyümölcslevet tálalt. Városszerte, minden kútból szabadon tölthetjük tele kulacsainkat. Nem csak a folyadék vásárlással, de az üzemanyaggal is spóroltunk ottlétünkkor. Olaszországi tartózkodásunk alatt nem használtuk a gépjárművünket, gyalog illetve vonattal közlekedtünk. Treviso belvárosában a ZTL van érvényben, amely „zona traffico limitato-t”, vagyis korlátozott forgalmi zónát jelent, ahova engedéllyel lehet behajtani. Az óvárosba a San Martino hídon át jutunk be. A kis csatornák között megbúvó titkok, a színes házak, az Aperol Spritz mellé tálalt falatkák rabul ejtették a szívünket.
Mi más lenne a város főtere, mint a Piazza dei Signori a Főtéren két nagyobb vendéglátóhely is található. Az árkádok alatt trattoriák, apró kávézók s pékségek kockás terítőinél keveredhetünk a helyiekkel.
Érdemes kipróbálni. Csak leülni s hallgatni, ahogyan a vidámság, az élet szeretete betölti a teret. A tér fölé a Torre Civica harangtorony magasodik, mellette pedig a Loggia del Cavalicrit láthatjuk. A román stílusban bizánci behatással épített fedett teraszt 1276-ban építette egy ismeretlen építész és a nemes emberek találka s beszélgető helyéül szolgált.
A térről indul a Via Calamaggiore, egy Római kori út, mely Treviso főutcája. Ma már a világmárkák üzletei sorakoznak rajta. Az Urak tere mögött található a Piazza San Vito, egykori nemesi palotával. A két tér között, a Trecento Palotával szemben, egy pici sikátorba lehet rábukkanni a Fontana Della Tettére. A kormányzó emelte a város tiszteletére. A szobor melleiből a víz folyamatosan folyik. Évente egyszer a polgármester utasítására az egyik kebléből vörös a másikból fehér bor folyt, míg Napóleon el nem foglalta a várost, és betiltatta ezt a hagyományt a lakók legnagyobb bánatára.
A régi városatyák a középkorban kőfallal vették körül a várost ( Mura ) , mely még ma is erődként védi az óvárost. Kezdeményei ókoriak, de a Velencei Köztársaság építette végül teljesen ki. Több helyen kint is van a szárnyas oroszlán szimbolikus domborműve a falona fal megmaradt részein. A város legszebb és legjobb állapotban megmaradt kapuja, a három fő kapu egyike, a Porta San Tommaso, azaz a Szent Tamás kapu, van még egy ugyanilyen jó állapotú porta a Porta Santi Quaranta, de az kissé távolabb van a központtól.
A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, LAPOZZ TOVÁBB
A város észak-keleti sarkánál a folyóparton a nagy parkoló mellett tudjuk megcsodálni. A 17. században épült, s motívumai közül nem hiányozhat Szent Márk szárnyas oroszlánja sem.
Nagyon hangulatos egész nap a város sikátoraiban barangolni, elveszni a lagúnák között, élvezni a napsütést, mindezt úgy, hogy nincsen tömeg, áradat. A házak falát zöld növények szövik be, s a kanálisokból néha előbukkan egy-egy szobor is. A halpiac mellett, stílusosan egy sellő szobor látható. A másik különleges szoborcsoportra, a városban kószálva, a Buranelli kanálisban bukkanhatunk rá. Három karcsú női alak emelkedik ki a vízből.
A város vízi adottságai miatt a közlekedést hidak segítik elő, melyből leghíresebb a Ponte Dante s mellette a Dante emlékmű. A régi folyami kikötőben épült, eredetileg a „Lehetetlenség hídjának” nevezték, mivel az erős áramlás miatt nehéz volt megépíteni. 1865-ben a nagy költőnek, Danténak szentelték, aki Isteni színjátékában tesz említést a helyről.
Az olaszok híresek a templomaikról. Treviso többel is rendelkezik, melyből kettőt emelnék ki, melyeket csupán kívülről láthattunk. A San Nicoló domonkos templom, éppen felújítás alatt állt. Stílusát tekintve velencei román és francia gótikus. A Szent Péter tiszteletére felszentelt neoklasszikus Dómban vasárnap lévén, szentmisét tartottak, így híres freskóit nem láthattuk. A Katedrális előtti tér igazi vásári hangulatot idéz. Kézműves termékek, helyi portékák keresik új gazdájukat.
Itália túránk során Velencébe és Padovába is vonattal jutottunk el a helyi állomásról. A jegyet automatából vásároltuk, a vonat olcsó, kényelmes, gyors és tiszta. Így nem kellett a parkolóhely kereséssel bajlódnunk s végre kipróbálhattam milyen emeletes vonattal utazni.
Utolsó olasz vacsoránkat egy apró vendéglőben költöttük el, ahol végigettük a menüt. Olasz ciabatta kenyér, olíva olajjal, garnélás spagetti és marhahúsos házi készítésű tagliatelle azaz szélesmetélt. Desszertnek a város süteményét rendeltük a Zoncladát. Ez egy mogyorós, almás, mézes, citromos piteféleség. A tésztája olvadt a szánkban, az ízlelőbimbóink pedig táncot jártak. Mindezt gyöngyöző proseccoval öblítettük le. Azt hiszem belekóstoltunk az olasz Dolce Vitába.
Szerző&fotók: Szőlősi-Papp Orsolya Utazz, Élj, Szeress
