Úti beszámoló
Úti beszámoló egy őrségi kirándulásról…
Az úgy kezdődött, hogy nagyon szeretem Borbás Marcsit . Épp az ő műsorát néztem, amit Szalafőn forgattak, és az ételeken kívül a háttérre is felfigyeltem. A Skanzen képei futottak az ételek főzése közben, és igazán felcsigázták a kedvemet személyesen is megnézni azt a vidéket.
Az úgy kezdődött, hogy nagyon szeretem Borbás Marcsit . Épp az ő műsorát néztem, amit Szalafőn forgattak, és az ételeken kívül a háttérre is felfigyeltem. A Skanzen képei futottak az ételek főzése közben, és igazán felcsigázták a kedvemet személyesen is megnézni azt a vidéket.
Soha nem voltunk a férjemmel olyan nagy kirándulós páros. Szívesebben hevertünk a medence partján, élveztük a légkondis szobákat és a masszázsokat, minthogy túracipőt vegyünk fel, és elinduljunk valamerre felfedező útra. Aztán jött a pandémia, a lezárások, a hotelek bezártak és egyébként sem vágytunk az emberek közé. Szépen rászoktunk a bakancsos hétvégékre. Így nem is volt kérdéses, hogy a következő célpontunk az Őrség legyen. Ráadásul egy fatális véletlen során kiderült számomra, hogy egy gyerekkori jó barátom, akit 35 éve nem láttam, az egyik szállásadó Őriszentpéteren. Felvettem vele a kapcsolatot, és egy júniusi hétvégén egy baráti házaspárral nekivágtunk a 3 napos kalandnak. Mivel a lakhelyünkhöz képest az úti cél 200 km-re fekszik, és ezt nem szándékoztunk egyfenékkel végigutazni, közbeiktattunk megállókat.
Gyönyörű hétvége ígérkezett, a környék a késői tavasz minden szépségével. Útközben, a Balaton-felvidéken egy darabig az autóból nézelődtünk, de amikor egy hatalmas facélia (mézelőfű) földarab mellé értünk, meg kellett állni, még ha ezt nem is vették túl jó néven a rohanó, semmire nem figyelő autósok.
Az első állomásunk Tapolca volt. Mi nem a Tavas-barlangot akartuk megnézni, mert az nem egy rövid megállásra való, hanem inkább a tavat, a malmot, a halakat választottuk. Az első fotózkodós hely azonnal felbukkant, az igazán színpompás lépcső személyében. A halak, a csobogó malom, a lakathíd, a kellemes vendéglátó helyek igazán kellemes időtöltést kínáltak, egyetlen kellemetlen epizóddal: a több soron kiplakátolt illemhely, amihez nagy reményeket fűztünk, nem működött. Kellemetlen meglepetés volt ilyen hosszú út és ennyi folyadék elfogyasztása után.Aztán az egyik vendéglátóhelyen szerencsére meg tudtuk oldani a problémát, persze úgy, hogy fogyasztani is illett.
A következő megállónak Zalaszántót választottunk, a Béke- sztúpát szerettük volna megnézni. Nem volt nagy kerülő, és hívogatónak tűnt a neten. A parkolóban megálltunk, és néhány perces kellemes séta után feltűntek a kis zászlók, és az árusok,ami biztos jele volt valami látnivalónak. A sztúpa némiképpen csalódást okozott. Csodálatos fehér épület, lenyűgöző érzés volt felsétálni, de szomorúan láttam, hogy mindenhonnan hámlik a vakolat, repedezik a fal. Bár láttunk valamiféle előkészületet a renoválásra, de ez még inkább elcsúfította ezt a vallási helyet. Ráadásul a lelki elmélyülésbe alaposan belerondított egy fűkaszás ember, aki apránként, szépen lassan nyírta a füvet. Persze tudom, hogy rendben kell tartani a környéket, de inkább vagy kora reggel vagy estefelé lenne erre megfelelő az alkalom.
A CIKK NEM ÉRT VÉGET, KATTINTSON A FOLYTATÁSÉRT !
Délután 5 óra volt, mire Őriszentpéterre értünk, aztán a Galambosszerre vezető utat is megtaláltuk. Na, ott éreztem úgy, hogy egy másik világba csöppentem. Csönd, nyugalom, itt-ott házikók, szép mezők, erdők. Az előzetes utasításnak megfelelően a falu legszéléig mentünk, szinte be az erdőbe, hogy megtaláljuk azt a mesebeli házat, ahol a következő két napot el kívántuk tölteni. A házigazda mosolygós, kedves (szinte azonnal megismertük egymást), a kisház pedig egy álom….mint egy manóház. Kicsi, de belül meglepően tágas, minden fából készült, és a sárral tapasztott fal nagyszerűne hűvösen tartotta a ház belsejét. Tv szándékosan nincs, de wifi rendelkezésre áll. A házigazda elmesélte a hely kialakulásának történetét, megmutatta a házat, a telek végében álló szaunát, a mellette, csak a bátrak által használt tókát, az egyetlen nyuszit a karámban, és a kecske-birka párost, akik a fű karbantartásáért „feleltek”. Élvezet volt hallgatni, hogy mitől ilyen különleges ez a hely, milyen emberek lakják.
A vacsorát egy nem túl messze lévő csárdában költöttük el, de ha úgy akartuk volna, házhoz is kiszállították volna a rendelt ételt akár reggel, akár este. Utána nagyon sokáig beszélgettünk a teraszon, élvezve a hely csöndjét, érezve a finom illatok, a harapni friss levegőt.
Másnap egy közepes túrára vállalkoztunk. Felkészültünk, megnéztük merre menjünk, kikértük a házigazdánk véleményét. A végén nevetve azt mondta, ha végképp eltévednénk, csak csörgessem meg, majd értünk jön. Persze, csak viccelt. MI is megtapasztaltuk, hogy ha szépen követjük a jelzéseket, el sem lehet tévedni. Álmoszerű vidéken sétáltunk: erdőben, mezőkön, lakott részeken. Óvatosan közlekedtünk, így olyan állatokat is megfigyelhettünk, amik ezen vidéken élnek. Minden azt sugallta, hogy az ottélők úgy oldották meg a mindennapjaikat, hogy azzal ne avatkozzanak be a természetes rendbe. Nem irtottak ki fákat, sőt, sok helyen még bele is építették a házba.
Őriszentpéterre érve találtunk egy középkori, román stílusú templomot. Be tudtunk menni és maradandó élményt jelentett számunkra ennek a különleges, nagyon régi helynek a hangulata. A faluban fazekas kínálja gyönyörű temékeit, van lehetőség felfrissülni, enni, inni. Mire visszaértünk a szállásra, azt hittük, egy lépést nem tudunk tenni tovább, de rövid felfrissülés után kocsiba ültünk és Szalafő felé vettük az irányt.Szalafő olyan volt, mint Borbás Marcsi műsorában. Visszautaztunk az időben, elképzeltük, hogy itt emberek éltek, olyan házakban, amikben járhattunk, olyan eszközöket használtak, amiket végigsimíthattunk. Megcsodáltuk a házak fedését, a szinte fonott tetőket, amik kész művészi alkotásnak tűntek.
És ha ez nem lett volna elég, nem sokat sétálva egy bivaly csordát is megszemlézhettünk. Soha ilyen közelről nem láttam ezeket a csodálatos állatokat, nagy élmény volt. Mindezek a látnivalók bőven megérték a belépődíjat. Helyben nagyszerű és nem túl drága étterem várja a megfáradt és megszomjazott vendégeket. Itt is ,mint az egész Őrségben az alap közlekedési eszköz a kerékpár. Külön kerékpártárolók, megörzők segítik a biciklis túristákat.
Hazafelé még elkanyarodtunk egy hatalmas tó felé, ami a horgászoknak nagyszerű lehetőséget ad a horgászatra. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a tavat körülvevő, valaha szebb időket megélt vendéglátó hely és rendezvényközpont mára halott, gondolhatóan nem vészelte át a pandémia hatásait.
Az vacsora megint egy környékbeli csárdában esett meg, és utána otthon az este finom házi pálinkával, borral, sós süteménnyel keretezett jóízű beszélgetéssel telt el. Bevontuk házigazdánkat is, akit élvezet volt hallgatni, segítségével sokkal jobban megértettük, miért is tiltakoztak aláírásgyűjtéssel az ellen, hogy ezt a gyönyörűséges tájat ne dúlják fel fúrásokkal, gázkutakkal.
Éjjel hatalmas vihar kerekedett, és lefekvés után áhítattal hallgattuk a kisház tetején kopogó esőcseppeket. Még ez is más volt, mint otthon.
A 3.nap esősen indult, ezért úgy döntöttünk, hogy elköszönünk vendéglátóinktól és Hévíz felé vesszük utunkat, hisz ott esőben is jól el lehet tölteni az időt.
Mielőtt elindultunk volna, olyan nyuszikat vásároltunk, amiket a házigazdánk felesége készített. Nagyszerű handmade terméket tudhattunk a magunkénak, nem sokalltuk az értük kért árat.
Egészen Hévízig szakadt az eső, de ahogy leparkoltunk a fürdő parkolójában, egy varázsütésre elállt. Váltottunk egy 3 órás jegyet, egyeztettük a védettségi igazolványunkat (akkor még kellett), gyors átöltözés és irány a víz. Ezelőtt még nem csobbantunk ebben a különleges vízben, most ezért kíváncsian ereszkedtünk a bérelt szivaccsal a hónunk alatt Európa egyetlen ilyen összetételű és keletkezésű gyógyvizes tavába. Különleges érzés volt úszni a meleg vízben, és tudni, hogy alattunk helyenként akár 30 méteres is lehet a mélység. Kapaszkodótól kapaszkodóig haladtunk, beszélgettünk közben, nagyon kellemesen ,de nagyon gyorsan el is telt az idő.
Gyors átöltözés, és indultunk is hazafelé. Azért a Balaton mellett nem lehet úgy eljönni, hogy ne töltsünk el néhány órácskát a partján vagy a vízben. MI Balatonboglárt választottuk ki, elsősorban a Gömbkilátó miatt. Régi szerelem, de egy ideig nem volt látogatható, így most teljesen új helyen találtuk magunkat.
A parkolóból rövid kaptatón felfelé sétálva meglepődve vettük tudomásuk, hogy jelentős beruházásokkal egy kész élményhegyen járunk. Kalandpark kicsiknek, nagyoknak, bobpálya, fánkcsúszda várja a kikapcsolódni vágyókat, és természetesen a megújult kilátó. A 2. emeletre felsétálva megállapítottuk, hogy a fák bizony nőnek, egyre eltakarva a kilátást, de amit láttunk, az is lenyűgöző volt. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják biztosítani, hogy mindig érdemes legyen felmenni a kilátóba.
| Utazási Tipp |
| Akciós szállások online foglalással garantáltan jó áron |
Mielőtt végleg hazafelé vettük volna az irányt, felmentünk a világosi magaspartra,amit soha ki nem hagyunk, mielőtt elhagyjuk a Balatont. Csodálatos fény-árnyék látványban volt részünk. ami méltó befejezése volt ennek a 3 napnak.
Szerző& fotók: Bazsóné Ménesi Mónika
