Úti beszámoló: Vártúra Fejér és Tolna megyében

Most, hogy lassan beköszönt az igazi ősz milliónyi színével, a harapni friss levegővel, újra nyakunkba vettük az ország ígéretes helyeit, emlékeit.

    Ezen a hétvégén csak vasárnap tudtunk elszabadulni a kötelezettségeink elől, így hosszú túrát nem tervezhettünk, ezért közeli célpontokat kerestem. Még tavasszal, a zárlat idején barangoltunk a környéken, és jutottunk el 3 közeli várhoz, de csak kívülről tudtuk őket megszemlézni, mert vagy zárva voltak, vagy felújításokat végeztek rajtuk.Így most segítségül hívtam Google barátomat, ahol megbizonyosodtam a 3 vár nyitott állapotáról, és csak ezután indultuk útnak. Reggel, a túránk bemelegítéseként még kimentünk a dunaföldvári kirakodó vásárba, hogy szétnézzünkmilyen a felhozatal az őszi időszak első hónapjában. Aki megteheti, látogasson el Dunaföldvárra minden hónap 3. vasárnapján, mert hamisítatlan hangulattal találja szembe magát milliónyi vásárfiával az igen színvonalas áruktól a bóvliig. Némi költekezés után a Balaton felé vettük az útirányt. Alsószentivánról jöttünk ki, mikor egy gyönyörű almáskert mellett vitt el az utunk, ahol sok ember láttunk almát szedni. Mi is megálltunk, és fél órás nagyon kényelmes munka után hihetetlenül olcsón mesés almákat szedtünk a kosarainkba. Ha még lesz, visszatérünk újból, és még szedünk télire.

   Az első várat Simontornyán szemeltem ki. Nagyon régi, 13.századi várat nézhettünk meg némi belépti díj fejében. Mobilalkalmazást letöltve egy kellemes férfihang végigkalauzolt a nem túl gazdag kiállításon. Sajnos látszott, hogy erre a várra nem igen jutott pénz, pedig valaha igen szép reneszánsz vár lehetett, és olyan híres családok is birtokolták ezt a várat, mint a Garai-család a Hunyadiak korából.

  Aki megéhezik az úton, Simontornyán megtalálja a messze földön híres Tulipán éttermet. AZ egyetlen gond, hogy mindig annyian vannak, hogy sokszor 1 órát is kell várni az ételre, de még néha a helyre is, hogy leülhessetek. Ezt most mi is kihagytuk, pedig már erősen korgott a hasunk.

A cikk folytatódik, lapozz tovább a folytatásért!

  Utunk következő tervezett állomása Dég volt, és tudtuk, hogy addig 2 olyan hely is lesz, ahol bizton lehet majd enni. Az egyikben csalódnunk kellett, ez a Paradicsom csárda volt, ahol bár vendéget nem láttunk, de 1óra múlva ígérték az ebédet, mert hogy elvitelre is főznek. Nem nagyon értettük, hogy ebbe 2 vendég miért nem fér bele, de elköszöntünk, és maradt Igar, ahol az út mellett várt minket az önkiszolgáló Falusi étterem. Nem túl nagy választék, mondhatni egy menza minőségű ételsor fogadott minket. Nem vagyunk válogatósak, így elfogyasztottuk az ebédet, bár nem voltunk teljesen elragadatva a fejünk fölött lógó hagyományos ragacslégyfogótól, amin legyek tetemei száradtak, vagy a mellékhelyiségből ki-kizúduló illatoktól. De fel a fejjel, irány Dég. Ide minden évben ellátogatunk a Balatonról jövet-menet. A szemünk előtt alakult ki a kastély mostani állapota, de a gyönyörű ősfás park, a tó, a kis szigeten a hollandi ház mindentől függetlenül mindig élvezettel tölt el minket.

  Megnézzünk, hogy a sokszáz éves kocsányos tölgyünk él e még (él  ), vagy a kedvenc növényeink túlélték e a viharokat, szárasságot.

   Egy negatívumot kényetelen vagyok azonban megemlíteni. Hatalmas a park, órákat el lehet bolyongani, és ebben a bolyongásban egyetlen egy LEZÁRT illemhelyre lehetett csak bukkanni. Egyetlen dolog mentheti meg a látogatót a vészhelyzettől: ha a parkolóban, ahová 500 forintért lehet bejutni, nyitva van a TOYTOY WC, ami a renováló munkásoknak van felállítva.

   Mikor továbbindultunk, visszafelé haladtunkban letértünk az Ozorai vár felé. A település sokak számára ismerős lehet a fesztiváljáról vagy a lomis házakról, de a vár az igazi látnivaló. Egy ékszerdobozt találtunk…elállt szemünk-szánk, ami a nagykapun belül várt minket. Bár a belépő borsosnak tűnhet, 2000 ft/ fő, de a látvány, amit érte kapunk, mindent megér. Vidám tárlatvezetés, gyönyörűen felújított, rendbe rakott szobák, érdekességek, illatok. A tárlat után még a zárt várudvaron ültünk majd fél órát, és csak élveztük a milliőt, ami körbevett minket. 

  Szép emlékekkel, sok-sok kilométerrel a lábunkban, kissé fáradtan értünk haza. Nem is kellett messzire elmennünk, hogy csodás dolgokat láthassunk ebben a szép országban.

 Szerző&fotók: Bazsóné Ménesi Mónika